5.fejezet
Reggel mikor belenéztem a tükörbe felkelés után nem akartam ott látni magamat. De ott láttam. Teljes alakban. És nem akartam elhinni hogy ez én vagyok.
Gyorsan rendbe szedtem a hajamat (szokásos reggeli beállítás) majd megmostam a fogamat (szörnyen bűzlött, nem tudom miért!) majd feldobtam az oldalamra a táskámat és lementem a konyhába a reggelimért és eltűztem hazulról. Hát kb. ennyi.
Izgatottan mentem suliba. Hogy miért is?
Ma van az első dráma tagozati órám! Bizony! Ezért mentem óriási vigyorral az arcomon. Talán visszafoghattam volna. Talán.
Mert amikor oda értem a sulihoz jó páran kiröhögtek. Pont ezért.
Bementem az aulába majd felmentem a termünkbe és leültem a padomba. Az óráim viszonylag gyorsan elteltek.
Órák után (végre!) mehettem a dráma tagozati órámra! Yeah!
A földszintem bementem a színház terembe és csendben leültem (valami fura srác mellé, vagy lehet hogy lány volt? hupsz!) majd szelíd mosollyal körbe néztem. Úgy érzem ide tényleg olyanok jönnek akik normálisak és szeretik a színházat!
Pár perc múlva meg is érkezett a tanár (mint kiderült egy színész! egy művészeti suliban ez teljesen normális!) majd kedvesen bemutatkozott majd arra kért minket hogy mi is mutatkozzunk be.
Éppen én voltam soron amikor hirtelen egy hosszú szőke hajú lány szó szerint beesett az ajtón!
-Elnézést a késésért!-mondta a lány.
-Rendben, ülj le! Éppen Leila van soron! Téged hogy is hívnak?
-Amy Watson!-mondta szép mosollyal a lány majd leült mellém és suttogott nekem valamit:
-Bocsi hogy megzavartalak! Csak éppen az idióta osztálytársaim nem engedtek ki az ajtón! Megőrülök tőlük!-mondta.
-Semmi baj, én sem vagyok valami jóban velük!-mondtam majd egymásra mosolyogtunk és folytattam a bemutatkozást.
Viszonylag rövid volt az óra (talán mert élveztem és azért telt el ilyen gyorsan az idő?) majd kimentünk mi dráma tagozatosok a suli elé és beszélgettünk. Én a mellettem megálló Amy-vel váltottam pár szót:
-Hát ez egy elég érdekes óra volt, tulajdonképpen meg is lepődtem, hogy ebben az iskolában vannak normális emberek!- kezdte Amy majd én folytattam:
-Hát igen, én is! Tulajdonképpen állandóan egyedül vagyok, az osztálytársaim nem túl kedvesek velem, meg bunkók is, de azért valahogy túlélem a napokat!-mondtam majd kedvesen rám mosolygott:
-Cserélünk számot? Akár beszélhetnénk is még ma este. Én veled vagyok!-mondta nevetve (persze ettől jobban lettem) majd számot cseréltünk és elbúcsúztunk egymástól a suli előtt.
Éppen mentem haza és útközben azon gondolkoztam hogy lehet hogy mégis lesznek barátaim. Legalábbis egy biztos. Csak máshonnan. Úgy értem nem az osztályból hanem a dráma tagozatról. Mert hogy sok mindent tudtam meg Amy-ről.
Mint kiderült őt is kiközösítik (mint engem) csak másért. Őt a hülyeségei miatt (kicsit őrült, ez látszik rajta!) a gesztusaiból, a mondandójából mindent ki lehet szűrni. Azon gondolkoztam hogy talán kiegészítjük egymást, talán. Talán igen, talán nem. Majd meg látjuk.
Pluszba még az is kiderült róla hogy eggyel felettem jár, nincsenek testvérei (tehát egyke) és magányos farkasként tengeti a mindennapjait. Pont mint én.
-Megjöttem!- kiáltottam anyunak majd felmentem a szobámba. Le dobtam a táskám majd lazítottam egy kicsit végül olvastam pár sort a könyvemben majd nekiálltam tanulni. Mert hogy azt is kell. Miután tanultam (jó sok időm elment vele) fogtam magam és lementem vacsorázni a konyhába ahol anyu éppen valamilyen kaját tesztelt, hogy finom-e? Persze mindezt rajtam, (ki máson?) majd elmondtam neki a véleményemet:
-Őszinte legyek vagy kedves?- néztem rá amolyan kérdő/mosolyogva. Persze anyu furán nézett rám.
-Őszinte!
-Szörnyű!- feleltem azonnal. Majd anya elvette tőlem a tányért és a maradék kajának nevezhető valamit szomorúan belekotorta a kukába. Én persze mind-e közben e művelet során lábujj hegyen felosontam a szobámba. Tökéletesen időzítettem, éppen akkor csörgött először a telefonom.
A kijelzőre néztem és Amy nevét láttam. Mosolyogva emelten a fülemhez a telefonomat.
-Szia!- köszöntött Amy.
-Szia!- köszöntöttem én is, majd Amy belefogott a mondandójába:
-Figyu, baj van.- kezdte, én meg csodálkozva felvontam a szemöldököm.
-Kitört a ceruzám hegye!- mondta. Ha a hülyeség fájna, Amy már biztos ordítana.
 -Akkor hegyezd ki!- mondtam röhögve,majd a röhögéstől szépen bevertem a könyökömet a szekrényem sarkába.
-De nincs meg a hegyezőm! Elhagytam, vagy ellopták!- mondta szomorúan, majd folytatta:
-A bolt pedig már be van zárva! Mit tegyek?- kérdezte tőlem, totál tanácstalanul.
-Hagyd! Majd kihegyezed az enyémmel reggel!- mondtam, majd azt hiszem ha Amy ott lenne mellettem, most biztos mosolyogna.
-Okés!- mondta vidáman, majd hallottam ahogy a ceruzáját leteszi az asztalra.
-Figyelj, Amy!- mondtam.
-Igen?- kérdezte a vonal túlsó végéről.
-Mennem kell sok a dolgom, meg mennem kell fogat mosni!- mondtam.
-Okés! Akkor menj csak! Szia, jó éjt!- mondta.
-Szia, jó éjt!- mondtam én is, majd mindketten letettük a telefont.
Ezután a nem túl hosszú telefon beszélgetés után (tényleg sok dolgom volt) mentem megmostam a fogamat és mentem aludni mert már azért fáradt voltam. Végezetül úgy értékelném ezt a napot hogy megismertem egy embert aki, úgy érzem, nagyon fontos szerepet fog betölteni az életemben....

4. fejezet
Amikor reggel felkeltem tulajdonképpen nem is akartam suliba menni. Szívesebben maradtam volna az ágyban, de nem lehetett.
Fölkeltem, belenéztem a tükörbe, a hajam pedig már napok óta nem változott. De szerintem ezt már leírnom se kéne.
Suliban viszonylag hamar elment a mai nap. Mert utána elmentünk temetésre. Mint kiderült a nagynéném halt meg.
Öngyilkos lett, rengeteg okkal. A nagypapám mesélte hogy miután az egyik gyereke (unokatestvérem) meghalt és a házassága is kezdett a csődbe menni meg kirúgták a munkahelyéről nem bírta tovább és felvágta az ereit. És tulajdonképpen így lett öngyilkos.
Egész temetés alatt rezdületlen arccal néztem a sírt és figyeltem a temetést. Persze mellettem meg mindenki sírt mintha dézsmából öntötték volna ki a szemükből a vizet.
A temetés után volt egy ebéd majd késő délután a hagyatéki tárgyalás. Mint kiderült mi nem sok mindent kaptunk a nagynénémtől. Pár ékszer, pénz és háztartási kellékek. Se több, se kevesebb.
Miután mind ennek vége lett hazamentünk és neki álltam gyakorolni a dráma tagozati első órámra mert jövőhéten lesz. Igen, én szoktam tanulni. Na jó, csak néha. Vagy inkább csak néha-néha.
Megnéztem újra és jövőhét hétfőn kezdődik. Már alig várom. Nem a többiek miatt hogy jó fejek lesznek-e a többi dráma tagozatos diákok hanem hogy maga az óra milyen lesz. Ez tiniként nálam teljesen normális.
Miután végeztem a tanulással utána kiderült hogy tulajdonképpen ez nem is volt tanulás hanem inkább szövegírás és annak bemagolása. Mert első órára egy kis történetet kell írni és azt úgy szóban egyedül "előadni". De mindegy is.
 Este még fölugrottam a közösségi portálra hogy ott mi van. Már mindenki nyarat akar pedig még nem rég kezdődött el a suli. Hihetetlen. Én soha nem várom a nyarat. Halálra unom magam meg fogalmazzunk úgy hogy kevés barátom van és ezért unalmas. Hát kb. ennyi.
Még nézegettem a közösségi portált egy kicsit. Már minden osztálytársam bejelölte egymást csak engem nem. Bár mondjuk egy bejelölt. Egy súlyosan nyomi fiú az osztályból. Meg ugye egymást belerakják mindenféle osztályos csoportba. Engem persze nem, meg talán azt a fiút is.
Nem sokáig maradtam fenn a neten csak egy pici ideig utána pedig elmentem vacsizni megmostam a fogamat és fogtam egy könyvet a könyvespolcról és azt elkezdtem olvasni. Miután meguntam letettem és elaludtam.
Ezt a napot úgy értékelném hogy örülök hogy vége lett és hogy aludhatok.

3.fejezet
Reggel megint úgy keltem fel mint tegnap reggel. Borzalmasan.
Jöttek valami munkások ásni valamit a szomszéd kertjében és erre a zajra ébredtem fel. Na meg a hajam megint. Arról már ne is beszéljünk. Szinte minden reggel így áll.
Gyorsan bepakoltam a táskámba a maradék tankönyvemet majd leszaladtam a reggeliért betettem a táskámba az uzsimat és elhúztam a csíkot hazulról és a suliig meg sem álltam.
Az osztálytársaim a suli előtt várakoztak. Az egyik gyerek beszólt nekem:
-Nézzétek! Ott van a néma osztálytársunk! Szegény nem tud beszél!
Majd hangosan felröhögtek. Ha,ha, nagyon jó vicc.
Gyorsan beslisszoltam a suliba majd felmentem az osztályterembe és leültem néma csendben a padomba. És vártam türelmesen hogy vége legyen ennek a napnak.
Az órák viszonylag gyorsan elmentek és amikor lementem az aulába akkor láttam egy nagy plakátot. Tagozat választási hét. Basszus.
Gyorsan elvettem egy szórólapot és elkezdtem tanulmányozni. Kiderült hogy mindenkinek kötelező beiratkozni valamilyen tagozatra.
Átnéztem a lehetőségeket. A természet tudomány nem állt annyira közel a szívemhez meg a többi így hát a művészeti tagozatot néztem ki azon belül pedig a dráma tagozatot. Az jó lesz.
A választási lehetőség egy hétig tart és mivel kedd van ezért jövő hét hétfőig lehet leadni a választásokat és utána azon a hétfői napon kell menni először a szakkörre mint megtudtam. Csodás.
Beraktam a szórólapot a táskámba és hazamentem. Elég jó idő volt ahhoz képest hogy már ősz van.
Ahogy sétáltam és mentem a buszon azon gondolkoztam hogy mikor lesznek végre barátaim ebben a suliban. De valószínűleg nem lesznek.
Mire hazaértem már finom süti szagot éreztem amikor beléptem a konyhába.
-Anya megjöttem!
-Oké,gyere picim!
Anya valami csokitortát sütött éppen. Ami mondjuk viszonylag jól sikerült neki.
-Milyen napod volt a suliban?
-Unalmas-nyögtem rá a választ majd felmentem a szobámba.
Leültem a székembe és bekapcsoltam a gépemet. Felmentem a közösségi portálra és fullig volt a Chat.
Sok régi osztálytársam posztolt hogy hogy érzik magukat vagy hogy mennyire gáz hogy elkezdődött a suli vagy hogy új iskolába mentek(voltak jó néhányan!) de én csak nézegettem a friss híreket meg képeket amit a többiek posztoltak ki. Hát kb. ennyi volt a netezésem meg már későre járt az idő és mennem is kellett aludni.
Leszaladtam a konyhába bekaptam valamit vacsora gyanánt majd elmentem és megmostam a fogamat és belebújtam az ágyamba. Végre aludhattam ezután a hosszú nap után,már hulla fáradt voltam.......

2. fejezet
Reggel amikor kikeltem az ágyból jobb lett volna ha nem nézek be a tükörbe. De megtettem. Belenéztem. És nem akartam azt látni amit ott láttam. Egyszerűen borzasztóan néztem ki!
Gyorsan felöltöztem majd megcsináltam a hajamat (az ünneplő cuccot vettem fel mert tanévnyitó van) majd lementem a lépcsőn le a konyhába és az asztalról elvettem egy csokis croissant reggeli gyanánt majd felvettem a pulcsimat mert hideg volt, feldobtam a táskámat a hátamra és készen álltam az indulásra.
-El kísérjelek?-kérdezte anyu.
-Nem kell!- mondtam.
-Rendben..-suttogta anyu halkan majd nyomott egy puszit a fejemre.
-Jó tanulást!
-Kösz!
Lassan ballagtam az úton és még a reggeli autó kipufogó gáz sem ronthatta el a kedvemet. Egészen idáig.
Mikor odaértem a sulihoz mindenki beszélgetett meg dumált. Csak pár ember nézett furcsán. Talán mert sosem láttak még.
Gyorsan besiettem az aulába felmentem a lépcsőn és megkerestem az új osztályomat. Az ofő mindenkit kedvesen köszöntött amikor belépett a terembe és utána lementünk az udvarra meg nézni a tanévnyitó ünnepélyt. Jó volt.
Majd visszamentünk a terembe az ofő elmondta hogy mi lesz az órarend és hogy mi lesz várható az idei tanévben. Az biztos hogy húzós évünk lesz.
Az órák és a szünetek viszonylag hamar elteltek és szinte nem beszéltem egész nap semmit. Mikor kiértem a suli elé láttam hogy már kibeszélnek az osztálytársaim. A következő foszlányokat hallottam:
-Ez a Leila olyan ronda!
-Nézzetek erre a csajra! Most komolyan! Szerintetek néma?
-Tutira néma! Egész nap meg se mukkant!
-Hát ja! Ronda is meg néma is! A legrosszabb!
Hát szép kis új osztályom van, mondhatom.
Ahogy mentem az úton elgondolkoztam azon hogy tulajdonképpen hogy fogok én ide beilleszkedni!? Mert hogy már első nap kibeszélnek a hátam mögött. Ez nem jó jel.
-Megjöttem!-kiáltottam fel anyunak amikor megjöttem és felmentem a lépcsőn a szobámba. Levettem a cipőmet és néztem egy kicsit tv-t majd később este vacsiztam belebújtam a pizsimbe és mentem aludni mert majd leragadt a szemem. Ez egy fárasztó nap volt.

1. fejezet
Szeptember 1-et írunk. Beköszöntött az ősz.
A fákon már sárgállottak a levelek és az állatok sokasága ment élelmet keresni.
Én még az új szobámba rakodtam el a könyveimet. Minden olyan furcsa volt. Ez az egész elköltözés meg az új suli. Hát nem is tudom. A kezdet mindig nagyon nehéz.
A régi sulimban minden olyan normális volt. Bár már akkor nagyon kevés barátom volt hiszem nehezen tudtam kinyílni a többiek előtt. Engem senki nem értett meg. Mindenki azért utált mert keveset beszéltem. Én voltam az osztály "némája".
Amikor rakosgattam a könyveimet megtaláltam a régi naplómat. Kinyitottam és elolvastam miket írtam bele még régen. Tisztára olyan volt mintha nem is én írtam volna. Ez az idő múlása. Az ember mindig változik. Ahogyan én is változok.
Éppen az utolsó "bejegyzésemet" olvastam amikor anyu felkiáltott hogy menjek le ebédelni. Gyorsan lefutottak a lépcsőn és besiettem a konyhába.
Az ebéd nagyon finom volt úgy látszik anyu ezt szakácskönyvből csinálta. Nem mintha nem tudna jól főzni csak hát... egy párszor már "fölgyújtotta" a konyhát apu szerint, bár én nem láttam.
Miután megettem az ebédemet vissza mentem a szobámba és folytattam a rakodást. Sok-sok régi mesekönyvet találtam és egy pár "naplót" is. Jó volt visszaidézni a múltam kedves emlékeit. Ez most nagyon jól esett a lelkemnek.
Miután befejeztem a pakolást anyuval elmentünk bevásárolni. Éppen a játék részlegnél haladtunk amikor megláttunk egy plüss macit. Anya állítása szerint régen nekem is volt ilyen macim és nagyon szerettem. Eléggé vicces volt az a macit látni most ami régen ugyanúgy kapható volt. Mintha csak a múltban járnék.
Amikor végeztünk a vásárlással segítettem anyunak becipelni a cuccokat amiket vettünk aztán felmentem a szobámba és írtam a naplómba:
"Kedves Naplóm!
A mai napom eléggé unalmasan telt el de már nagyon várom a holnapi napot mert holnap megyek először az új sulimba! Egyrészt nagyon félek is a holnapi naptól hiszen ki tudja hogy mi vár rám. Hogy hogyan fogadnak be a többiek. Ha egyáltalán befogadnak. Ma anyuval voltunk vásárolni és láttuk az a macit ami régen nekem is megvolt. Tök vicces volt!
Most viszont megyek lefeküdni mert holnap suli van meg álmos is vagyok! És köszönöm hogy meghallgattál ahogy azt már pár éve teszed!"
Azzal könnybe lábad a szemem és elgondolkoztam azon hogy mennyi mindenben segített nekem ez a napló. Azokat az időszakokat átvészelni amikor egyedül voltam.
Gyorsan elraktam a naplómat ettem pár falatot vacsora gyanánt majd felvettem a pizsimet elmentem fogtam mosni majd belebújtam a pihe-puha ágyikómba.
Az biztos hogy jó volt ez a nap!

Bevezető:
"Az életem mindaddig "tökéletesnek" mondható volt amíg be nem kerültem egy új suliba, új barátokkal, új környezettel! Ám mikor bekerültem az új suliba minden megváltozott: mindenki elkezdett piszkálni és kiközösíteni. Nem voltak barátaim így mindig egyedül voltam. Meg tanultam hogy kell barátok nélkül élni. Fájt amit csináltak velem a többiek nem csak lelkileg de fizikailag is tönkre tették az életemen. Szichológushoz kellett járnom és pokollá vált az életem. Egy szép napon amikor beiratkoztam dráma tagozatra megismertem a legjobb barátnőmet Amy Watsont! Ő nagy One Direction rajongó így én is megismertem és megszerettem
őket. Egy nap kiutaztunk a barátnőmmel Londonba. Egy álmom vált valóra ott....
Leila Hanson vagyok. Ez az én történetem és senki másé!..."