5.fejezet
Reggel mikor belenéztem a tükörbe felkelés után nem akartam ott látni magamat. De ott láttam. Teljes alakban. És nem akartam elhinni hogy ez én vagyok.
Gyorsan rendbe szedtem a hajamat (szokásos reggeli beállítás) majd megmostam a fogamat (szörnyen bűzlött, nem tudom miért!) majd feldobtam az oldalamra a táskámat és lementem a konyhába a reggelimért és eltűztem hazulról. Hát kb. ennyi.
Izgatottan mentem suliba. Hogy miért is?
Ma van az első dráma tagozati órám! Bizony! Ezért mentem óriási vigyorral az arcomon. Talán visszafoghattam volna. Talán.
Mert amikor oda értem a sulihoz jó páran kiröhögtek. Pont ezért.
Bementem az aulába majd felmentem a termünkbe és leültem a padomba. Az óráim viszonylag gyorsan elteltek.
Órák után (végre!) mehettem a dráma tagozati órámra! Yeah!
A földszintem bementem a színház terembe és csendben leültem (valami fura srác mellé, vagy lehet hogy lány volt? hupsz!) majd szelíd mosollyal körbe néztem. Úgy érzem ide tényleg olyanok jönnek akik normálisak és szeretik a színházat!
Pár perc múlva meg is érkezett a tanár (mint kiderült egy színész! egy művészeti suliban ez teljesen normális!) majd kedvesen bemutatkozott majd arra kért minket hogy mi is mutatkozzunk be.
Éppen én voltam soron amikor hirtelen egy hosszú szőke hajú lány szó szerint beesett az ajtón!
-Elnézést a késésért!-mondta a lány.
-Rendben, ülj le! Éppen Leila van soron! Téged hogy is hívnak?
-Amy Watson!-mondta szép mosollyal a lány majd leült mellém és suttogott nekem valamit:
-Bocsi hogy megzavartalak! Csak éppen az idióta osztálytársaim nem engedtek ki az ajtón! Megőrülök tőlük!-mondta.
-Semmi baj, én sem vagyok valami jóban velük!-mondtam majd egymásra mosolyogtunk és folytattam a bemutatkozást.
Viszonylag rövid volt az óra (talán mert élveztem és azért telt el ilyen gyorsan az idő?) majd kimentünk mi dráma tagozatosok a suli elé és beszélgettünk. Én a mellettem megálló Amy-vel váltottam pár szót:
-Hát ez egy elég érdekes óra volt, tulajdonképpen meg is lepődtem, hogy ebben az iskolában vannak normális emberek!- kezdte Amy majd én folytattam:
-Hát igen, én is! Tulajdonképpen állandóan egyedül vagyok, az osztálytársaim nem túl kedvesek velem, meg bunkók is, de azért valahogy túlélem a napokat!-mondtam majd kedvesen rám mosolygott:
-Cserélünk számot? Akár beszélhetnénk is még ma este. Én veled vagyok!-mondta nevetve (persze ettől jobban lettem) majd számot cseréltünk és elbúcsúztunk egymástól a suli előtt.
Éppen mentem haza és útközben azon gondolkoztam hogy lehet hogy mégis lesznek barátaim. Legalábbis egy biztos. Csak máshonnan. Úgy értem nem az osztályból hanem a dráma tagozatról. Mert hogy sok mindent tudtam meg Amy-ről.
Mint kiderült őt is kiközösítik (mint engem) csak másért. Őt a hülyeségei miatt (kicsit őrült, ez látszik rajta!) a gesztusaiból, a mondandójából mindent ki lehet szűrni. Azon gondolkoztam hogy talán kiegészítjük egymást, talán. Talán igen, talán nem. Majd meg látjuk.
Pluszba még az is kiderült róla hogy eggyel felettem jár, nincsenek testvérei (tehát egyke) és magányos farkasként tengeti a mindennapjait. Pont mint én.
-Megjöttem!- kiáltottam anyunak majd felmentem a szobámba. Le dobtam a táskám majd lazítottam egy kicsit végül olvastam pár sort a könyvemben majd nekiálltam tanulni. Mert hogy azt is kell. Miután tanultam (jó sok időm elment vele) fogtam magam és lementem vacsorázni a konyhába ahol anyu éppen valamilyen kaját tesztelt, hogy finom-e? Persze mindezt rajtam, (ki máson?) majd elmondtam neki a véleményemet:
-Őszinte legyek vagy kedves?- néztem rá amolyan kérdő/mosolyogva. Persze anyu furán nézett rám.
-Őszinte!
-Szörnyű!- feleltem azonnal. Majd anya elvette tőlem a tányért és a maradék kajának nevezhető valamit szomorúan belekotorta a kukába. Én persze mind-e közben e művelet során lábujj hegyen felosontam a szobámba. Tökéletesen időzítettem, éppen akkor csörgött először a telefonom.
A kijelzőre néztem és Amy nevét láttam. Mosolyogva emelten a fülemhez a telefonomat.
-Szia!- köszöntött Amy.
-Szia!- köszöntöttem én is, majd Amy belefogott a mondandójába:
-Figyu, baj van.- kezdte, én meg csodálkozva felvontam a szemöldököm.
-Kitört a ceruzám hegye!- mondta. Ha a hülyeség fájna, Amy már biztos ordítana.
-Akkor hegyezd ki!- mondtam röhögve,majd a röhögéstől szépen bevertem a könyökömet a szekrényem sarkába.
-De nincs meg a hegyezőm! Elhagytam, vagy ellopták!- mondta szomorúan, majd folytatta:
-A bolt pedig már be van zárva! Mit tegyek?- kérdezte tőlem, totál tanácstalanul.
-Hagyd! Majd kihegyezed az enyémmel reggel!- mondtam, majd azt hiszem ha Amy ott lenne mellettem, most biztos mosolyogna.
-Okés!- mondta vidáman, majd hallottam ahogy a ceruzáját leteszi az asztalra.
-Figyelj, Amy!- mondtam.
-Igen?- kérdezte a vonal túlsó végéről.
-Mennem kell sok a dolgom, meg mennem kell fogat mosni!- mondtam.
-Okés! Akkor menj csak! Szia, jó éjt!- mondta.
-Szia, jó éjt!- mondtam én is, majd mindketten letettük a telefont.
Ezután a nem túl hosszú telefon beszélgetés után (tényleg sok dolgom volt) mentem megmostam a fogamat és mentem aludni mert már azért fáradt voltam. Végezetül úgy értékelném ezt a napot hogy megismertem egy embert aki, úgy érzem, nagyon fontos szerepet fog betölteni az életemben....
